|
Eldobtuk a SPAL elleni meccset
2019.05.11. 16:34
Di Carlo egyharmad részben ificsapatot küldött fel
Két veretlen meccs után az újonc SPAL ellen hazai pályán a pozitív széria folytatásában reménykedtünk.
A stabil kezdők közül Barba és Leris sárga lapok, Bani pedig sérülés miatt nem állt rendelkezésre. Di Carlo pedig a régi, "öreg" Chievosok és az újonc fiatalok mellett tette le a voksát.
A három belső védőnk 2010-ben is játszhatott együtt. Frey a 2008-as feljutás óta a csapat tagja, hosszú idő után játszhatott még egyszer kezdőként a Serie A-ban. A csapatkapitányi karszalagot viselő Cesar 2010 óta áll a klub alkalmazásában. Andreolli 2010 és 2013 nálunk élte a fénykorát, miután nagycsapatoknál nem volt sikeres, most januárban tért vissza hozzánk 32 évesen.
A fiatalokról. A 18 éves Vignato helye négy meccs után gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen volt. De az albán származású, Olaszországban felnőtt 17 éves Ndrecka még soha nem játszott a felnőtteknél, most mindjárt a kezdőben találta magát. Bajnokin szintén most mutatkozott be a 18 éves szerb Grubac. Depaoli sérülése után pedig a 17 éves, az előző fordulóban debütáló Ibrahim Karamoko is pályára lépett.
Az elvekkel egyetértek, a biztos kiesés tudatában játsszanak a klubhoz hűséges emberek és a fiatalok, de utóbbiból a kevesebb talán több lett volna. Így sajna a SPAL is egy négyessel múlt felül bennünket. Megint szerzett az ellenfél egyik középső védője két gólt pontrúgás után középről, és a 17 éves Karamokot is megették a második gól előtt az ellenfél fizikailag erősebb játékosai.
Na mindegy, ez most nem sokat számít.
Serie A, 35. forduló
Chievo - SPAL 0-4 (0-1)
Gól: Felipe 8' és 54', Floccari 47', Kurtics 80'
Chievo: Semper, Frey, Bostjan Cesar, Andreolli; Depaoli (Ibrahim Karamoko 31'), Nicola Rigoni, Hetemaj (Diousse a szünetben), Ndrecka; Vignato (Stepinski 73'); Grubac, Meggiorini.
Pad: Caprile, Tanasijevics, Tomovics, Jaroszynski, Kiyine, Burruchaga, Piazon, Pucciarelli, Pellissier.
Edző: Domenico Di Carlo
SPAL: Viviano (Poluzzi 85'), Cionek, Felipe, Bonifazi; Lazzari, Missiroli (Schiattarella 68'), Murgia, Kurtics, Fares; Floccari (Antenucci 74'), Petagna.
Pad: Gomis, Fulignati, Lorenzo Simics, Regini, Filippo Costa, Valdifiori, Valoti, Marco Jankovics, Paloschi.
Edző: Leonardo Semplici
| |