|
Tisztes vereség az Inter ellen Milánóban
2019.05.16. 13:53
Védekezésben jók voltunk, de a támadásokra már nem nagyon futotta
Di Carlo most érthető módon óvatosabban bánt az ifistákkal, mint az előző fordulóban a SPAL ellen, de Vignato mellett meglepetésre Grubac is maradt benn a kezdőben. Sorrentino és Giaccherini továbbra is hiányzik a meccskeretből. Érdekesség, hogy mindkét csapatot szlovén(!) csapatkapitány vezette a pályára.
Az Inter uralta a mérkőzést, de a védekezésünkre nem lehetett panasz. Jellemző, hogy az első félidőben alig volt helyzete a hazaiaknak, ám a játékrész vége felé egy szerencsésen végigbrusztolt labdát sikerült Politano elé tolniuk, aki 17-ről a jobb kapufára lőtt, onnan pedig befelé pattant (1-0).
A második felvonásban még nagyobb volt a hazai nyomás, de sokáig álltuk a sarat. A meccs akkor dólt el végleg, amikor negyed órával a vége előtt Rigonit második sárga lappal kiállította a játékvezető. Nicola tisztán a labdát rúgta el, Gagliardini csak utána bukott át a lábán, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy Rigoni berepülő becsúszása veszélyeztette az ellenfelet.
A kiállítás után már csak az volt kérdés, rúgnak-e a vendéglátók további gólokat. Ez végül Perisicsnek sokadik próbálkozásra sikerült (2-0).
A 40. életévét az előző hónapban betöltő Sergio Pellissier a héten jelentette be, hogy a szezon végén végleg szögre akasztja a góllövő cipőjét. A mérkőzés egyik emlékezetes pillanata volt, amikor Pellissier csereként pályára lépett a 80. percben. A San Siro közönsége felállva tapsolta meg. A mérkőzés utáni interjúban az Inter trénere, Luciano Spalletti is meleg szavakkal méltatta a visszavonuló csatár nem mindennapi pályafutását, külön kiemelve, hogy focistaként magas korban is milyen magas színvonalon tudott játszani.
Serie A, 36. forduló
Internazionale - Chievo 2-0 (1-0)
Gól: Politano 39', Perisics 86'
Kiállítva: Nicola Rigoni 76' (Chievo)
Internazionale: Handanovics (C), Cedric Soares, Miranda, Skriniar, Asamoah, Borja Valero, Vecino (Gagliardini 65'), Politano (Candreva 62'), Nainggolan, Perisics, Icardi (Lautaro Martinez 79').
Pad: Padelli, Ranocchia, Dalbert, Joao Mario, Keita Balde.
Edző: Luciano Spalletti
Chievo: Semper, Depaoli, Bani, Bostjan Cesar (C), Tomovics (Jaroszynski 77'), Leris, Nicola Rigoni, Hetemaj, Vignato (Pellissier 80'), Meggiorini, Grubac (Kiyine 51').
Pad: Caprile, Tanasijevics, Andreolli, Ndrecka, Karamoko, Burruchaga, Piazon, Pucciarelli, Stepinski.
Edző: Domenico Di Carlo
| |